tojás

Paleo piskótatekercs

Paleo snickers

Hozzávalók a tészta részhez:
  • 7 dkg mandula liszt (vagy mandula és kókuszliszt vegyesen)
  • 1 evőkanál olvasztott kókuszolaj
  • 6 nagy tojás
  • 1 csipet só
  • 1/2 teáskanál szódabikarbóna
  • 1-2 teáskanál citromlé
  • 1 csipet vanília por
  • 6 dkg porrá őrölt eritrit
  • csipet sztívia, hogy elég édes legyen
Elkészítés

Bekapcsoljuk a sütőt 175 fokra, hőlégkeveréssel, hogy felmelegedjen mire elkészül a piskóta tészta.
Egy nagy gáztepsibe teszünk sütőpapírt.
A tojásfehérjét majdnem teljesen kemény habbá verjük a csipetnyi sóval. Ezután a tojások sárgáját verjük a porrá őrölt eritrittel szinte fehéredésig. Ekkor belecsorgatjuk az olvadt kókuszzsírt és a citromlébe felfuttatott szódabikarbónát. Ezután belekeverjük óvatosan a fehérje harmadát, majd ezután a liszt felét. Majd megint a harmad fejérjét, utána a liszt felét, és a legvégén megint a fejérjét.
Ezután beleterítjük a sütőpapíros tepsibe, majd betesszük a sütőbe kb 10-12 percre. Ha már kezd színe lenni, akkor jó. Hidegvizes ruhába tekerjük (a papír részével tesszük a hideg vizes ruhára), és megvárjuk míg langyosra hűl. Ekkor könnyen leszedhető róla a sütőpapír.
Ezután megkenhető mindenmentes lekvárral – vagy ha valaki lekvárt nem eszik, akkor kakaós eritrites kókuszzsírral vagy ghível.
Vagy bármilyen paleolit töltelékkel, amit gondolsz.

Juharszirupos almatorta

Juharszirupos almatorta

Hozzávalók
  • 2 csésze sima liszt, átszitált
  • 1 teáskanál sütőpor
  • 1. teáskanál szódabikarbóna
  • 1 teáskanál őrölt fahéj
  • ½ teáskanál őrölt szerecsendió
  • egy csipet szegfűszeg
  • ½ teáskanál só
  • 375 g porcukor
  • 254 g puha sótlan vaj
  • 3 nagy tojás
  • ½ csésze író
  • 250 g kockára vágott savanykás alma
  • 1 csésze juharszirup
  • ½ csésze tejszín
  • ½ teáskanál vanília-kivonat
  • 250 g átszitált porcukor (vagy porrá őrölt xilit vagy fruktóz)

 

Elkészítés

Melegítsük elő a sütőt 180 ° C-ra ha hőlégkeveréssel sütjük, (200 ° C normál alsó-felső sütéssel).
Keverjük össze a lisztet, a sütőport, a szódabikarbonát, fűszereket és a sót.
Egy másik tálban, keverjünk össze 185 g vajat a porcukorral, amíg könnyű és puha nem lesz, egy kézi mixerrel. Ha a sima porcukrot kicseréljük por xilitre vagy fruktózra, máris egészségesebb édességet kapunk.
Adjuk hozzá a tojást egyenként, jól elkeverve minden tojás hozzáadás után.
Adjuk a liszt egyharmadát a keverékhez, keverjük össze egy spatulával vagy nagy kanállal, mielőtt hozzáadunk  ¼ csésze írót és  a liszt újabb egyharmadát. Ismételje meg a folyamatot a maradék íróval és a liszttel. Ezután keverjük bele az almát.

Vajazzunk ki egy tortaformát, és az aljára tegyünk sütőpapírt. Kanalazzuk a tésztát a formába, simítsuk el a tetejét. A sütőben süssük 35-45 percig tűpróbáig. Vegyük ki és tegyük félre hűlni.
A bevonathoz egy lábasban főzzük el a juharszirup felét. Vegyük le a tűzhelyről, adjuk hozzá a tejszínt, 60 g vajat és a vaníliát. Keverjük jól össze, adjuk hozzá a porcukrot, és keverjük simára.
Öntsük a krémet a tortára, és tegyük félre hűlni, mielőtt szeletelnénk, tehetünk mellé egy kevés habbá vert tejszínt is.