Édesítőszerek

Az emberek nagyon vágyódnak az édes ízre, és ezt a vágyat az evolúciós fejlődés során vettük magunkra. Ugyanis az édes íz az ősidőkben az érett, ehető gyümölcsöt jelentette, és a vadászó-gyűjtögető őseink képesek voltak akár kilométereket gyalogolni ezekért a finom gyümölcsökért. A helyzet azóta sem változott, ma is mindent elkövetünk, hogy az édes íz utáni vágyunkat kielégítsük. Ez motivált bennünket arra is, hogy a cukorgyártást feltaláljuk és megteremtsük az elképesztő finomságokat gyártó édesség ipart. Nagyon nagy mennyiségű cukrot fogyasztunk édességek, sütemények, fagylaltok formájában, de még az is sok cukrot fogyaszt, aki nem nassol mindenféle édességet, csak cukros üdítőkkel próbálja oltani a szomját.

Ezért célszerű az ételeinkben található cukrot édesítőszerekre váltani, ezek lehetnek természetes vagy mesterséges édesítők is. Ezek használatához nyújtanak segítséget a receptjeink, amelyek között a paleolit étrendet követők is találhatnak finom paleo édesség recepteket.

 

Paleo piskótatekercs

Paleo snickers

Hozzávalók a tészta részhez:
  • 7 dkg mandula liszt (vagy mandula és kókuszliszt vegyesen)
  • 1 evőkanál olvasztott kókuszolaj
  • 6 nagy tojás
  • 1 csipet só
  • 1/2 teáskanál szódabikarbóna
  • 1-2 teáskanál citromlé
  • 1 csipet vanília por
  • 6 dkg porrá őrölt eritrit
  • csipet sztívia, hogy elég édes legyen
Elkészítés

Bekapcsoljuk a sütőt 175 fokra, hőlégkeveréssel, hogy felmelegedjen mire elkészül a piskóta tészta.
Egy nagy gáztepsibe teszünk sütőpapírt.
A tojásfehérjét majdnem teljesen kemény habbá verjük a csipetnyi sóval. Ezután a tojások sárgáját verjük a porrá őrölt eritrittel szinte fehéredésig. Ekkor belecsorgatjuk az olvadt kókuszzsírt és a citromlébe felfuttatott szódabikarbónát. Ezután belekeverjük óvatosan a fehérje harmadát, majd ezután a liszt felét. Majd megint a harmad fejérjét, utána a liszt felét, és a legvégén megint a fejérjét.
Ezután beleterítjük a sütőpapíros tepsibe, majd betesszük a sütőbe kb 10-12 percre. Ha már kezd színe lenni, akkor jó. Hidegvizes ruhába tekerjük (a papír részével tesszük a hideg vizes ruhára), és megvárjuk míg langyosra hűl. Ekkor könnyen leszedhető róla a sütőpapír.
Ezután megkenhető mindenmentes lekvárral – vagy ha valaki lekvárt nem eszik, akkor kakaós eritrites kókuszzsírral vagy ghível.
Vagy bármilyen paleolit töltelékkel, amit gondolsz.

Paleo snickers

Paleo snickers

Hozzávalók a tészta részhez:
  • 15 dkg mandula liszt (vagy mandula és kókuszliszt vegyesen)
  • 10 dkg kókuszolaj
  • 1 tojás
  • 1 csipet só
  • 1 csipet vanília por
  • 4-5 dkg porrá őrölt eritrit
Elkészítés

A tészta hozzávalóit összegyúrjuk, ha kell hűvös helyen pihentetjük. Utána két sütőpapír között kb fél centi vastag téglalappá nyújtjuk.
Tepsibe tesszük (az alsó sütőpapírral együtt) és 175 fokon (hőlégkeveréssel) 15 perc alatt megsütjük. Utána hagyni kell kihűlni – legjobb rácsra téve.
 

Hozzávalók a mogyorós karamell részhez:
  • 10-12 dkg pirított, héjától megtisztított törökmogyoró
  • 4-5 evőkanál kókuszkrém (Cocomas)
  • 5 dkg por eritrit
  • 10 szem cukormentes datolya magozva
  • 1 csipet só
Elkészítés

Az eritritet pár csepp vízzel felolvasztjuk, majd nagyon óvatosan hozzáöntjük a kókusztejszínt. Addig keverjük, amíg az eritrittel homogén lesz. A törökmogyorót egy nagy csipet sóval (illetve ízlés szerint) aprítóba tesszük, és a kívánt méretűre aprítjuk (darabos legyen, ne darált).
Ezután ezt tálba tesszük, majd beletesszük az aprítóba a magozott datolyát és az eritrites kókuszkrémet. Alaposan összeturmixoljuk.
Ezután ráöntjük az aprított mogyoróra.

A tészta alapot szabályos téglappá vágjuk (az egyenetlen széleit levágjuk, a krém nem lesz elég az egész tésztára).
Rákenjük a datolya karamelles krémet, majd hűtőbe tesszük.
 

Hozzávalók a csoki bevonatkoz
  • 5 dkg paleo csoki
  • 1-2 evőkanál kókuszkrém (Cocomas)
  • 1 evőkanál kókuszzsír
Elkészítés

A csokibevonat hozzávalóit mikróban 30 másodperc alatt összemelgítjük, utána homogénné keverjük és rákenjük a sütire.
A sütit ezután hűtőben kell tartani.

 
Cukorbetegeknek: fogyaszthatnak belőle, de keveset, mert a natúr datolya szénhidrát tartalma is elég magas!

A kép a google imagesről való! Sajnos az enyém olyan gyorsan elfogyott, hogy nem volt idő lefényképezni!

Feketeribizlis gyümölcskenyér

Feketeribizlis gyümölcskenyér

Hozzávalók:
  • 340 g liszt
  • 2 púpozott teáskanál sütőpor
  • 50 g sótlan vaj, kis darabokra vágva
  • 100 g eritrit vagy xilit (lehetőleg por formában)
  • csipet só
  • 150 g friss fekete ribizli
  • 3 evőkanál aprított friss menta (elhagyható)
  • 150 ml-es frissen facsart narancslé (illetve ammennyi szükséges)

 

Elkészítés

A sütőt bemelegítjük (180 fok alsó-felső sütés).
Egy 900g-os kenyérsütő formába tegyünk sütőpapírt.
Szitáljuk a lisztet és a sütőport egy tálba, majd morzsoljuk össze a vajjal, utána keverjük hozzá az édesítőt.
Tegyük hozzá a többi hozzávalót is (menta, narancslé, ső, ribizli), majd keverjük alaposan össze, míg puha, de nem folyós lesz.
Öntsük bele a sütőpapírral kibélelt formába, és tegyük a sütőbe kb 1 és negyed órára, amíg megemelkedik, megbarnul és kemény tapintású lesz. Ha sütés közben nagyon pirul a teteje, akkor tegyünk rá egy sütőpapírt.
Tűpróvábal azért ellenőrizzük mielőtt kivesszük a sütőből.
A tepsiben hagyjuk hűlni 5 percig, utána pedig tegyük ki rácsra hűlni.

Tojásmentes recept.

Paleo túró rudi vagy túrórudi bonbon

Paleo túró rudi vagy túrórudi bonbon

Hozzávalók:
  • 10 dkg Totu (tojásfehérje túró)
  • 1 ek olvasztott, de nem meleg kókuszzsír
  • 1 ek por eritrit
  • teáskanálnyi kezeletlen reszelt citromhéj
  • 1 ek frissen facsart citromlé
  • ízlés szerint édesítő még (folyékony sztívia vagy pár szem szacharin pici vízben feloldva)
  • 1 vagy 1 szilikon forma
Hozzávalók a bevonathoz:
  • 5 dkg paleo étcsoki (70%-os)
  • 1 ek kókuszzsír
  •  

    Elkészítés

    Az összes hozzávalót aprítóba tesszük és krémesre keverjük. Ezután szilikon formába tesszük. Lehet kapni a túró rudihoz hasonló formájú szilikon formát is:
    Paleo túró rudi vagy túrórudi bonbon szilikon forma
    Mikor beletettük a krémet (igyekezzünk levegőmentesen belenyomkondi), akkor a mélyhűtőbe tesszük pár órára (az időtartam attól függ milyen a mélyhűtő).
    Ezután kivesszük, mikróban megolvasztjuk a darabokra tört étcsokit a kókuszzsírral. Mindig csak kevés időre tegyük be (a mikró teljesítményétől függően 800 W-os mikróba 40 másodpercre), vegyük ki és kavarjuk át közben, nehogy megfőljön a csoki, mert akkor használhatatlan lesz. Úgy szoktam csinálni, hogyha már a kókuszzsír meleg, de a csoki még nem olvadt fel, akkor kevergetem, és ha nem olvad el a csoki, akkor még visszateszem 10-15 másodpercre.
    Közben tegyünk egy tálcára folpack fóliát (ne ragadjon rá a kész rudi).
    Nyomkodjuk ki a formából a rudit, és tegyük villára és mártsuk bele az olvasztott csokiba, majd emeljük fel és lecsorog róla a felesleg. Mivel a rudi át van fagyva (gyorsan kell dolgozni, nehogy kiengedjen), így a csoki gyorsan ráköt. Ezután rátehetjük a folpackos tálcára.
    Ha készen van a hűtőben kell tárolni.

    Ha szilikon bonbon formánk van, akkor kb ilyen lesz az eredmény:
    Paleo túró rudi bonbon
     
    Mivel a recept csak természetes és paleo anyagokat tartalmaz, a paleolit étrendet követőknek is ideális diabetikus paleo tej-, cukor- és gluténmentes alacsony szénhidráttartalmú (lowcarb) édesség.

     
    Cukorbetegeknek: mivel tejet nem tartalmaz, a vércukrot kevésbé emelő édességet kapunk.
     

    Tojásfehérjét tartalmaz!

     

    TOTU vásárlás: bioboltokban vagy magától a gyártótól: Caprivous Kft.. Magánszemélyeknek is szállítanak, telefonon a legegyszerűbb velük leegyeztetni, hogy mely településre mennek és mikor.

    Paleo sütőtökös kókuszos krém

    Paleo sütőtökös kókuszos krém

    Hozzávalók:
    • 20 dkg félérett vagy érett sütőtök (kanadai vagy más néven sonka)
    • 1 dl hűtött kókuszkrém (Cocomas)
    • 1 dl frissen facsart narancslé
    • teáskanálnyi kezeletlen reszelt narancshéj
    • 1 dl hűtött kókuszkrém habszifonból(Cocomas)
    • ízlés szerint édesítő ha valakinek nem elég édes a sütőtök, pl stevia, eritrit, nyírfacukor
    • 1 teáskanál mézeskalács fűszer
    • 1/2 teáskanál fahéj
    • 2 csapott teáskanál konjac liszt 2 evőkanál porított eritrittel elkeverve
    • csipetnyi só

     

    Elkészítés

    A sütőtököt megpucoljuk, kockára vágjuk és pici vízzel megpároljuk (lehet maradék sült sütőtökből is csinálni, akkor kicsit kevesebb kell). Alaposan leszűrjük, és hagyjuk kihűlni.
    Ezután egy tálban összemixeljük az összes hozzávalót krémesre, kivéve a habszifon habot. Azt a legvégén belenyomjuk, és óvatosan belekeverjük. Szükség esetén még édesíthetjük.

    Amikor elkészült poharakba adagoljuk, édesítős tejszínhabot nyomunk a tetejére és paleo csokit reszelünk rá.

     
    Mivel a recept csak természetes anyagokat tartalmaz, a paleolit étrendet követőknek is ideális diabetikus paleo tej-, cukor- és gluténmentes alacsony szénhidráttartalmú (lowcarb) édesség.

     
    Cukorbetegeknek: minél kevésbé érett sütőtökből készíti valaki, annál alacsonyabb lesz a szénhidrát tartalma (nincs még ekkor becukrosodva a tök).