paleo

Paleo piskótatekercs

Paleo snickers

Hozzávalók a tészta részhez:
  • 7 dkg mandula liszt (vagy mandula és kókuszliszt vegyesen)
  • 1 evőkanál olvasztott kókuszolaj
  • 6 nagy tojás
  • 1 csipet só
  • 1/2 teáskanál szódabikarbóna
  • 1-2 teáskanál citromlé
  • 1 csipet vanília por
  • 6 dkg porrá őrölt eritrit
  • csipet sztívia, hogy elég édes legyen
Elkészítés

Bekapcsoljuk a sütőt 175 fokra, hőlégkeveréssel, hogy felmelegedjen mire elkészül a piskóta tészta.
Egy nagy gáztepsibe teszünk sütőpapírt.
A tojásfehérjét majdnem teljesen kemény habbá verjük a csipetnyi sóval. Ezután a tojások sárgáját verjük a porrá őrölt eritrittel szinte fehéredésig. Ekkor belecsorgatjuk az olvadt kókuszzsírt és a citromlébe felfuttatott szódabikarbónát. Ezután belekeverjük óvatosan a fehérje harmadát, majd ezután a liszt felét. Majd megint a harmad fejérjét, utána a liszt felét, és a legvégén megint a fejérjét.
Ezután beleterítjük a sütőpapíros tepsibe, majd betesszük a sütőbe kb 10-12 percre. Ha már kezd színe lenni, akkor jó. Hidegvizes ruhába tekerjük (a papír részével tesszük a hideg vizes ruhára), és megvárjuk míg langyosra hűl. Ekkor könnyen leszedhető róla a sütőpapír.
Ezután megkenhető mindenmentes lekvárral – vagy ha valaki lekvárt nem eszik, akkor kakaós eritrites kókuszzsírral vagy ghível.
Vagy bármilyen paleolit töltelékkel, amit gondolsz.

Paleo túró rudi vagy túrórudi bonbon

Paleo túró rudi vagy túrórudi bonbon

Hozzávalók:
  • 10 dkg Totu (tojásfehérje túró)
  • 1 ek olvasztott, de nem meleg kókuszzsír
  • 1 ek por eritrit
  • teáskanálnyi kezeletlen reszelt citromhéj
  • 1 ek frissen facsart citromlé
  • ízlés szerint édesítő még (folyékony sztívia vagy pár szem szacharin pici vízben feloldva)
  • 1 vagy 1 szilikon forma
Hozzávalók a bevonathoz:
  • 5 dkg paleo étcsoki (70%-os)
  • 1 ek kókuszzsír
  •  

    Elkészítés

    Az összes hozzávalót aprítóba tesszük és krémesre keverjük. Ezután szilikon formába tesszük. Lehet kapni a túró rudihoz hasonló formájú szilikon formát is:
    Paleo túró rudi vagy túrórudi bonbon szilikon forma
    Mikor beletettük a krémet (igyekezzünk levegőmentesen belenyomkondi), akkor a mélyhűtőbe tesszük pár órára (az időtartam attól függ milyen a mélyhűtő).
    Ezután kivesszük, mikróban megolvasztjuk a darabokra tört étcsokit a kókuszzsírral. Mindig csak kevés időre tegyük be (a mikró teljesítményétől függően 800 W-os mikróba 40 másodpercre), vegyük ki és kavarjuk át közben, nehogy megfőljön a csoki, mert akkor használhatatlan lesz. Úgy szoktam csinálni, hogyha már a kókuszzsír meleg, de a csoki még nem olvadt fel, akkor kevergetem, és ha nem olvad el a csoki, akkor még visszateszem 10-15 másodpercre.
    Közben tegyünk egy tálcára folpack fóliát (ne ragadjon rá a kész rudi).
    Nyomkodjuk ki a formából a rudit, és tegyük villára és mártsuk bele az olvasztott csokiba, majd emeljük fel és lecsorog róla a felesleg. Mivel a rudi át van fagyva (gyorsan kell dolgozni, nehogy kiengedjen), így a csoki gyorsan ráköt. Ezután rátehetjük a folpackos tálcára.
    Ha készen van a hűtőben kell tárolni.

    Ha szilikon bonbon formánk van, akkor kb ilyen lesz az eredmény:
    Paleo túró rudi bonbon
     
    Mivel a recept csak természetes és paleo anyagokat tartalmaz, a paleolit étrendet követőknek is ideális diabetikus paleo tej-, cukor- és gluténmentes alacsony szénhidráttartalmú (lowcarb) édesség.

     
    Cukorbetegeknek: mivel tejet nem tartalmaz, a vércukrot kevésbé emelő édességet kapunk.
     

    Tojásfehérjét tartalmaz!

     

    TOTU vásárlás: bioboltokban vagy magától a gyártótól: Caprivous Kft.. Magánszemélyeknek is szállítanak, telefonon a legegyszerűbb velük leegyeztetni, hogy mely településre mennek és mikor.

    Paleo sütőtökös kókuszos krém

    Paleo sütőtökös kókuszos krém

    Hozzávalók:
    • 20 dkg félérett vagy érett sütőtök (kanadai vagy más néven sonka)
    • 1 dl hűtött kókuszkrém (Cocomas)
    • 1 dl frissen facsart narancslé
    • teáskanálnyi kezeletlen reszelt narancshéj
    • 1 dl hűtött kókuszkrém habszifonból(Cocomas)
    • ízlés szerint édesítő ha valakinek nem elég édes a sütőtök, pl stevia, eritrit, nyírfacukor
    • 1 teáskanál mézeskalács fűszer
    • 1/2 teáskanál fahéj
    • 2 csapott teáskanál konjac liszt 2 evőkanál porított eritrittel elkeverve
    • csipetnyi só

     

    Elkészítés

    A sütőtököt megpucoljuk, kockára vágjuk és pici vízzel megpároljuk (lehet maradék sült sütőtökből is csinálni, akkor kicsit kevesebb kell). Alaposan leszűrjük, és hagyjuk kihűlni.
    Ezután egy tálban összemixeljük az összes hozzávalót krémesre, kivéve a habszifon habot. Azt a legvégén belenyomjuk, és óvatosan belekeverjük. Szükség esetén még édesíthetjük.

    Amikor elkészült poharakba adagoljuk, édesítős tejszínhabot nyomunk a tetejére és paleo csokit reszelünk rá.

     
    Mivel a recept csak természetes anyagokat tartalmaz, a paleolit étrendet követőknek is ideális diabetikus paleo tej-, cukor- és gluténmentes alacsony szénhidráttartalmú (lowcarb) édesség.

     
    Cukorbetegeknek: minél kevésbé érett sütőtökből készíti valaki, annál alacsonyabb lesz a szénhidrát tartalma (nincs még ekkor becukrosodva a tök).

    Diós, sütőtök lekváros paleo pite

    Diós, sütőtök lekváros paleo pite

    Hozzávalók:
    • 100 g zsírtalanított mandula liszt
    • 3 nagy tojás
    • 50 g olvasztott kókuszzsír (de nem meleg)
    • 50 g kókusztejszín (Cocomas)
    • csipet só
    • 2 evőkanál por eritrit
    • 1/2 teáskanál szódabikarbóna
    • csipetnyi stevia
    • 300 g totu (tojásfehérje túró)
    • szükség esetén még kicsi víz vagy kókusztej
    • mivel van szódabikarbóna a receptben, ezért szükség van 1 teáskanál (5 ml) almaecetre vagy citromlére
    • 1/2 bio citrom reszelt héja
    Ezen kívül még szükség van:
    • 100 g darált dió
    • 60-80 g eritrit/li>
    • 120-150 g sütőtök lekvár (ha ez nincs, vagy valaki nem szereti, akkor barack vagy birsalma lekvárral is működik)

     

    A tészta elkészítés

    A sütőt bemelegítjük (200 fok hőlégkeveréssel).
    A tészta hozzávalóit összedolgozzuk késes aprítóval, viszonylag homogén masszát kell kapnunk.
    2/3-ad részét egy sütőpapírral bélelt kb 30*30-as tepsibe lapogatjuk.
    A sütőben kb 10-12 percig elősütjük (hőlégkeverés nélkül lehet több idő). Azért kell elősütni, mert annyira lágy így a tészta, hogy nem lehetne megkenni.
    Kivesszük és megkenjük lekvárral és megszórjuk cukros (eritrites) dióval. Ha valakinek nem gond, a kicsit karakteres ízhatás eléréséhez az erytritol egy része helyett használhat kókuszcukrot.
    Vagy a másik lehetőség, hogy a lekvárt, diót és édesítőt összekeverjük és úgy kenjük az elősütött tésztára.
    Ezután a maradék tészta 1/3-át nyomózsákba tesszük, és átlósan rácsos mintát nyomunk a süti tetejére.
    Ezután betesszük a sütőbe és további 15 percig sütjük. Ha nagyon barnulna váltsunk át alsó-felső sütésre (200 fok), vagy takarjuk le sütőpapírral a tésztát.
    Tűpróvábal azért ellenőrizzük mielőtt kivesszük a sütőből.
    A tepsiben hagyjuk kihűlni, és utána szépen lehet szeletelni.
    Egy nagyon puha, finom süti a végeredmény, ami másnap még finomabb.

     
    Mivel a recept csak természetes anyagokat tartalmaz, a paleolit étrendet követőknek is ideális diabetikus paleo tej-, cukor- és gluténmentes alacsony szénhidráttartalmú (lowcarb) édesség.

    Paleo kinder pingvin (pingui)

    Paleo kinder pingvin pingui

    Hozzávalók a kakaós piskótához:
    • 6 db nagy tojás
    • 6-7 dkg por eritrit/nyírfacukor
    • 4 dkg finom, olajtalanított mandulaliszt
    • 3 dkg jó minőségű natúr kakaópor
    • csipet só
    • 1 teáskanál almaecet
    • 1/2 teáskanál szódabikarbóna
    Hozzávalók a krémhez és a csokihoz
    • 6 dl kókusztejszín (lehetőleg előző nap tegyük be a sima hűtőbe)
    • pár evőkanál por eritrit
    • vanília por
    • 15 dkg paleo étcsoki
    • 8 dkg kókuszolaj
    • esetleg egyéb édesítő (sztívia)
    • 2 csomag Expressz zselatin fix

     

    Paleo kinder pingui elkészítés

    A sütőt bemelegítjük (175 fok hőlégkeveréssel).
    A tojásokat szétválasztjuk, a fehérjét egy csipet sóval és az almaecettel kemény habbá verjük. A tojások sárgáját az eritrittel világosra keverjük (utána tehetünk bele más édesítőt). A tojáshab 1/3-t óvatosan a sárgájához keverjük, majd a sütőporral összekevert kakaós liszt felét, ezután a fehérje 1/3-át, majd megint a lisztet és végül a maradék habot.
    A sütő tepsijébe teszünk egy sütőpapírt, erre elegyengetjük a masszát.
    A sütőben kb 15 percig sütjük (hőlégkeverés nélkül lehet több idő). Rácsra tesszük és hagyjuk kihűlni, utána lehúzzuk a papírt róla.

    Ezután a piskótát kettévágjuk és jöhet a töltés.
    3 dl előző nap behűtött kókuszkrémet (Cocomas) elkezdünk 1 púpozott kanál por eritrittel és csipetnyi vanília porral felverni. 1 perc után hozzáadjuk az Expressz zselatin fix-et és tovább verjük a kívánt állag eléréséig.
    Expressz zselatin fix összetevői között egy kérdéses dolog van: etilalkohol (1% alatt). Ha valaki ezt el szeretné kerülni, akkor 5-5 gramm natúr zselatinport használjon helyette a lehető legkevesebb meleg vízben feloldva. Ha valaki a sima port használja, akkor csak a hab teljes felverésének a végén keverje bele, amikor a zselatinos víz kihűlt (de még nem dermedt meg).
    Ezt rákenjük az egyik piskótára, majd betesszük a hűtőbe.
    A csokit egy bögrébe tördeljük és hozzátesszük a kókuszolajat (kókuzszsírt). Mikrótól függően 45-55 másodpercig melegítjük, hogy igazából még csak az olaj melegedjen meg, majd pár percen keresztül addig kevergetjük, amíg nem olvad el benne a csoki. Ha kell akkor még 10-15 másodpercre vissza lehet tenni a mikróba olvadni. Az a lényeg, hogy egy ne meleg csoki massza legyen a végeredmény.
    Kivesszük a sütit a hűtőből, szilikonos ecset segítségével rákenünk egy réteg csokit a már megdermedt habra (tehát ha kell, akkor várni kell). Ezután mehet vissza a hűtőbe.
    Elkészítjük a másik adag habot az előzőekben leírtak szerint, majd kivesszük és a megdermedt csoki tetejére kenjük. Ezután rátesszük a piskóta másik felét, és azt is bevonjuk csokival. Betesszük a kész paleo kinder pingvines sütit a hűtőbe egy pár órára.
    A gyerekek (és a felnőttek is) garantáltan imádni fogják.

     
    Mivel a recept csak természetes anyagokat tartalmaz, a paleolit étrendet követőknek is ideális diabetikus paleo tej-, cukor- és gluténmentes alacsony szénhidráttartalmú (lowcarb) édesség.

     
    A leírás alapján bonyolultnak tűnhet a recept, de a valóságban nagyon egyszerű elkészíteni.
     
    Legközelebb a tejszínhez zselatin helyett kipróbáljuk az útifűmaghéjat és a konjac lisztet, az eredményről beszámolunk.