zabpehelylisztes meggyes piskóta

Zabpehelylisztes meggyes piskóta

Egy újabb reform süti, amely zabpehelyliszttel és természetes édesítőkkel készült. Ezt akár cukorbetegek vagy diétázók is fogyaszthatják, mértékkel. A karácsonyi nehezebb sütemények után itt egy könnyen elkészíthető, könnyű cukormentes piskóta.

A színén kívül más nem árulkodik arról, hogy nem sima liszttel készült.

Hozzávalók (22×22 cm-es szilikon formához):

– 50 g zabpehelyliszt
– 20 g földimandula liszt (lehet összesen zabpehelyliszttel is csinálni)
– 60 g zabdara (vagy korpa)
– 4 db L-es tojás
– 40 g eritrit
– 250-300 g kimagozott meggy (fagyasztott meggyet ki kell engedni, és alaposan le kell csöpögtetni, hogy ne áztassa el a süteményt)
– 2 csapott teáskanál sütőpor
– fél teáskanál őrölt fahéj

A zabpehelylisztet, földimandula lisztet, zabdarát, sütőport és fahéjat keverjük el egy kis tálban. Tegyük külön edénybe a tojássárgáját és a fehérjét. A sárgához adjuk hozzá az eritritet, és verjük fehéredésig. Tiszta habverővel egy csipetnyi sóval verjük keményre a tojásfehérjét. Ezután a tojásfehérje hab harmadával keverjük el az eritrites tojássárga habot (innen már szilikonos kanállal vagy fakanállal doglozzunk). Tegyük bele óvatosan szórva a száraz hozzávalók felét. Majd lazítsuk óvatosan (ne törjük össze) a tojásfehérje harmadával. Ezután újra szórjuk bele a hozzávalókat, majd végül óvatos mozdulatokkal a tojásfehérje hab utolsó részletét. Simítsuk bele a szilikonos tepsibe (vagy sütőpapíros sima tepsi is jó). Óvatosan, szemenként tegyük rá a kimagozott meggyet. A meggy egy része le fog süllyedni az aljára, de az ízén ez semmit sem változtat. Tegyük a 160 fokra előmelegített sütőbe. Kb. 30-35 perc alatt süssük meg. Mielőtt kivesszük, végezzünk tűpróbát. Ha nem marad a hurkapálcán tészta, akkor a sütink elkészült.